„Az össz-energiafogyasztásuk harmadát a németek már megújuló energiaforrásból biztosították: a szél- és a napenergia munkára fogása mellett brutális méretű a biomassza-termelés is. Emiatt állt elő az a helyzet, hogy a prognózisokban már az szerepel, hogy nincs jövője a hagyományos erőműveknek.
A statisztikák szerint a 2015-ös németországi villamosenergia-fogyasztás közel 33 százaléka már megújuló energiaforrásokból származik. A Volker Quaschning által publikált megállapítások alapján ezzel kapcsolatban az is kijelenthető, hogy Németországban – az Energiafordulat (Energiewende) – működik, és a hagyományos erőművek egyre inkább háttérbe szorulnak.” – írja a hvg.hu
A teljes cikket itt olvashatja el.